2023.08.09.

 Zajlik a palicsi víztorony felújítási munkálata, megújul a sétány a tó partján, a Palicsi Akvapark építési munkálatai a befejező fázisába kerültek – számolt be Pásztor István a Palicson megtartott mai sajtótájékoztatón.

1090_1.jpg

Legkésőbb szeptember elején, de lehet, hogy már augusztus végén fürdőzhetünk a palicsi Akvapark medencéiben - mondta Pásztor István a palicsi víztoronynál tartott sajtótájékoztatón. A VMSZ elnöke és a Palics Park Kft. közgyűésének elnöke kiemelte, 12 hónapon át biztosít tartalmat majd a komplexum, hiszen fedett medencék és termálvízzel feltöltött kinti medencék is lesznek a hűvösebb évszakokban. Így nem csak nyáron, hanem egész évben igénybe vehetjük az Akvapark szolgáltatásait.

1090_3.jpg

Pásztor István: „Szeretném bejelenteni és kijelenteni, hogy az akvapark kiépítése befejező fázisban van, befejeződött. Ebben a pillanatban az átvételi munkálatok vannak folyamatban és azoknak a hiányosságoknak a kiküszöbölése, amelyek a technikai átvétel folyamatában kerülnek megállapításra. Ezzel párhuzamosan elindult az egész rendszer próbaüzemeltetése, lépésről lépésre villanyáram terhelés alá kerülnek az egyes elemek, a gépek, a motorok és más elemek. Másrészről elindult a medencék vízzel való feltöltése.”

1090_6.jpg

A Palics szimbólumaként ismert, idén 111 éves víztorony is szépül. Cserélik a fa elemeket, a zsindelytetőt, felújítják a díszítőelemeket, új festést és megvilágítást kap az egész épület - mondta Pásztor István. A felújításra 21 millió 400 ezer dinárt fordítanak tartományi eszközökből. A megbízó a Park Palics Kft.

1090_5.jpg

„Mivel ez egy nagy értékű, műemlék jellegű épület, ezért a Műemlékvédelmi Intézet felügyelete alatt folynak a kivitelezési munkálatok, amelyet a belgrádi székhelyű Ornament cég nyert meg közbeszerzéssel. Ő, illetve a partnerei fogják elvégezni ezeket a munkákat ez év december 31-ig.”
Pannon RTV Pannon RTV Pannon RTV Pannon RTV Pannon RTV

1090_4.jpg

Szintén tartományi eszközökből kap új burkolatot a palicsi sétány, a President szállótól a Fontana nyaralójáig. Ez több mint 1 km-es szakaszt jelent, amelyből 750 méter már elkészült. Augusztus 31-ig ezek a munkálatok is befejeződnek - hangzott el a sajtótájékoztatón.

Forrás: Pannon RTV

2023.06.13.

Várhatóan augusztus elejétől már fogadhatja a fürdőzőket a palicsi akvapark, és a tervek szerint hamarosan megkezdik a Palics szimbólumának számító víztorony teljes felújítását is, mondta Pásztor István.

1059_1.jpg

A Palics Park Kft. igazgatóbizottságának elnöke Husein Memićet látta vendégül, akivel megismertette Palics turisztikai lehetőségeit. A szerb idegenforgalmi miniszter bejelentette, a kormány csütörtökön dönt az újabb turisztikai utalványok kibocsátásáról, amik a jövő héttől lesznek elérhetők.

1059_2.jpg

Javában dolgoznak az akvapark üzemeltetőjének kiválasztására vonatkozó pályázat kiírásán, ismertette a Palics Park Kft. igazgatóbizottságának elnöke. Hozzátette, a minisztert most nem azért hívták meg, hogy pénzt kérjenek bármilyen új beruházásra, mert több olyan is van, amit még be kell fejezni, hanem azért, hogy őt is lenyűgözze Palics látványa.

1059_3.jpg

A szerb állam 959 millió dinárral támogatta az akvapark kiépítését, mondta Husein Memić: „A mi érdekünk, hogy itt tartsuk azokat a vendégeket, akik eddig Magyarországra jártak egy-egy szebb akvaparkba. Becsléseink szerint a Szabadkára érkező turisták mintegy 50 százaléka külföldi, célunk azonban a szerbiai turisták idevonzása is, és hogy még több legyen a külföldi vendég."

1059_4.jpg

 

A Palics Park Kft. igazgatóbizottságának elnöke szerint az akvapark alternatív lehetőséget biztosít azoknak, akik eddig magyarországi gyógyfürdőkbe jártak, vállalva a határátlépéssel kapcsolatos hosszas várakozást. Akik pedig ide jönnek Szerbia más vidékeiről, valószínűleg Szabadkát is meglátogatják, fogyasztanak és vásárolnak, tette hozzá. Az idegenforgalmi minisztérium hatmillió eurót biztosított az akvapark kiépítésére az elmúlt másfél évben.

1059_5.jpg

Pásztor István, a Palics Park Kft. igazgatóbizottságának elnöke: „Azt reméljük, hogy július végéig az építkezések befejeződnek, és reményeink szerint addig meglesz az a működtető, aki majd augusztus elején mindannyiunk örömére, és hosszú várakozást követően meg is tudja nyitni az akvaparkot, és hozzáférhetővé válik a látogatók számára."

Sikerült pénzt biztosítani a palicsi víztorony teljes felújítására is, tette hozzá Pásztor István. A közbeszerzési pályázatot a napokban írták ki.

„Keressük azt a kivitelezőt, aki a víztornyot fogja felújítani. A tervdokumentáció a felújításra megvan, megvan a szükséges mintegy 35 millió dinár is a fölújításhoz. A palicsiak, szabadkaiak látják, hogy milyen állapotban van a víztorony, az végül is Palicsnak az egyik szimbolikus épülete. Kikezdte az idő vasfoga, ez az utolsó pillanat, hogy ezeket a hibákat elhárítsuk, és visszaállítsuk abba a formájába, amelyik eredeti volt."
Pannon RTV Pannon RTV Pannon RTV Pannon RTV Pannon RTV
Mutass többet

 

A tervek szerint az idei év végéig be is fejezik a 110 éves létesítmény felújítását.

Forrás: Pannon RTV

2023.06.06.

 Megkezdték a rossz állapotú, engedély nélkül épített épületek lerombolását a palicsi víkend-telepen.

Hat hónap alatt a Palics Park Kft. munkatársai többet tettek ennek az övezetnek a rendbetételéért, mint amit az elmúlt évtizedekben bárki - mondta délelőtti sajtótájékoztatón Pásztor István. A Palics Park Kft. Közgyűlésének elnöke azt is bejelentette, hogy a palicsi aquapark építési munkálatainak befejezésre a határidőt július 31-re módosították. 

1048_1.jpg

12 már menthetetlen épület bontása kezdődött meg a palicsi víkend-telepen. A munkálatok végeztével a telkeket az önkormányzat értékesítheti majd.  

Kártyavárként omlanak össze a rossz állapotú épületek a palicsi víkend-telepen. A szebb napokat is megélt turisztikai övezetben nagyon sok épület, nyaraló mára már lepusztult. A tavalyi év végén indított akcióban több mint 300 objektum és mintegy 430 parcella sorsáról döntöttek az illetékesek.  

1048_2.jpg

Pásztor István, a Palics Park Kft. Közgyűlésének elnöke: „Ezek olyan épületek, amelyekről az inspekció megállapította, hogy életveszélyesek, hogy használatra nem alkalmasak, ugyanakkor megállapításra került, hogy nincsenek nekik tulajdonosuk, illetve, hogy köztulajdonban vannak, a város tulajdonában vannak, és megállapításra került az is, hogy ezeknek az épületeknek a felépítése illegális úton történt és nincsenek meg a feltételei annak, hogy ezek az épületek legalizálásra kerüljenek.”

1048_3.jpg

A palicsi víkend-telep rendezése évtizedekig lehetetlennek tűnt, de most a Palics Park Kft. munkatársai hat hónap alatt elvégezték ennek a munkának a megalapozását. 36 millió dinárt biztosított a tartományi kormány erre a célra.

1048_4.jpg

Dencs Valéria, igazgató, Palics Park Kft.: „Nagyon nagy öröm számunkra az, hogy fel tudtuk venni a tulajdonosokkal a kapcsolatot. Mindenki pozitívan reagált a megkeresésünkre és elmondhatom azt, hogy akivel beszéltünk, mindenki örül annak, hogy ez a hely, az egyik leggyönyörűbb része a Palicsi-tónak, a homokos strand mögötti rész végre olyan állapotba lesz hozva, hogy akár a városnak egy kiemelt befektetési helye lehet.” 

1048_5.jpg

A víkend-telep rendezése mellett tovább javítják a tó körüli sétány állapotát és a Víztorony is megújul idén. A 2018 végén megkezdett, már többször módosított kivitelezési határidejű aquapark munkálatai most valóban a végéhez közelednek.  

1048_6.jpg

Pásztor István, a Palics Park Kft. Közgyűlésének elnöke: „Meghosszabbítottuk a szerződésnek a teljesítési határidejét 2023. július 31-ig. Ez a határidő a be nem fejezett munkáknak a befejezését, a létesítménynek a technikai átvételét és a létesítménynek a próbaüzemeltetését öleli magába. Azt is szeretném elmondani, hogy a befejezéshez az összes pénzösszeg biztosítva van. A kifizetések nem történtek meg, és olyan ütemben történnek, amilyen ütemben a kivitelezési munkálatok megvalósulnak.”  
Pannon RTV Pannon RTV Pannon RTV Pannon RTV Pannon RTV
Mutass többet

A szabadkai Városi Képviselő-testület május 4-i ülésén felhatalmazta a Palics Park Kft.-t, hogy egy pályázat által bérbe adja ezt az objektumot. Az erre illetékes bizottságot jövő héten alakítják meg. A tervek szerint 15 évre adják majd bérbe az aquaparkot, a minimális kikiáltási bérleti díj pedig havi 275 ezer dinár lesz havonta. 

Forrás: Pannon RTV 

Rólunk

A Palicsi Park Kft. egyidőben partnere és szolgáltatója is a főtervben előlátott projektekbe történő befektetésekben érdekelt befektetőknek.

Fektessen be stílusosan

A város tulajdonát képező, infrastruktúrálisan felszerelt helyszínek állnak a befektetők rendelkezésére a biztos és hatékony befektetéshez!

A Közgyűlés tagjai

A Park Palics Kft közgyűlésének tagjai

Nyilvános pályázatok és hírdetések

Korlátolt felelősségű társaság a palicsi turisztikai terület fejlesztésének irányításáért

Fényképgaléria

Fenntartható fejlődés elvei mentén magas kategóriájú turisztikai célállomás kiépítése

Palics Park Kft

A palicsi turisztikai terület kezelője

Legutóbbi fényképek

A palicsi tó Vajdaság gyöngyszeme