Több, mint száz évvel ezelőtt a Zenepavilont azzal a céllal építették és nyitották meg, hogy a nyári estéket szebbé tegye az idelátogatók számára. A városi tanács 13 zenésszel szerződött, akik júniustól augusztusig minden nap kisebb koncertekkel szórakoztatták a sétálókat.
Idén immár harmadik alkalommal rendezzük meg a Nyári koncertek a Zenepavilonban elnevezésű rendezvénysorozatot, amely évről évre nagyobb számú látogatót és előadót vonz. Szeretnénk ezt a hagyományt tovább folytatni, hogy a Zenepavilon szombatonként kisebb koncertek és zenei fellépések helyszíne legyen.
Tisztelt művészek, szólisták, együttesek, zenekarok, ismert és kevésbé ismert zenészek! Itt a lehetőség, hogy bemutatkozzanak a palicsi közönségnek.
Mindenki jelentkezését várjuk, akinek van kedve, tehetsége, pozitív energiája és szeretne lehetőséget kapni, hogy az előttünk álló nyáron július közepétől szeptember közepéig ezen a gyönyörű helyen szerepeljen.
A jelentkezéseket április 28-ig, péntekig várjuk. E-mailban küldje el zenekara nevét, fellépésének rövid leírását (műfaj, hány tagú a zenakar, hány énekes, hangszer stb.), továbbá hang-,videó- vagy fotóanyagot, valamint elérhetőséget (név, telefonszám és e-mail cím).
Bővebb információt az ottilia.csabai@park-palic.rs e-mail címen, valamint a 065/960-27-95-ös telefonszámon kaphatnak.