Rólunk írták
Hagyomány újratöltve
2023.07.18.

Szombaton este nyitották meg a Palics Park Kft. Nyári koncertek a Zenepavilonban című rendezvénysorozatát, mely során a nyár folyamán minden szombaton 18 órai kezdettel koncertet tartanak a palicsi Vigadó előtt található Zenepavilonban. A rendezvénysorozat részleteit Dencs Valéria, a Palics Park Kft. igazgatója ismertette a sajtó képvelőivel.

1078_1.jpg

– Immár harmadik alkalommal szerveztük meg koncertsorozatunkat a palicsi Zenepavilonban. Gyönyörű cimbalomzenével veszi kezdetét a sorozat. Egy fantasztikus magyar előadócsapat, a Cimbali Band jött el hozzánk vendégségbe. A terveink szerint szeptember 16-ig fognak tartani a szombati Zenepavilonos estéink. Ügyeltünk arra, hogy különféle zenei stílusoknak adjunk teret, a jazz, a blues, a népzene mellett egy olasz hangulatot idéző estével is várjuk látogatóinkat. Külön örülünk annak, hogy szeptember közepén két zeneiskolát is vendégül láthatunk, a magyarkanizsai Alapfokú Zeneiskola és a Szabadkai Zeneiskola fellép a Zenepavilonban. A látogatóktól egyébként pozitív visszajelzéseket kapunk. Nemcsak a palicsiakat, hanem az idelátogató vendégeket is igyekszünk megszólítani. Azt vesszük észre, hogy a hotelek ablakai kinyílnak, ahogy megszólal a zene a parkban. A sétáló vendégek megállnak, leülnek a pavilon előtt – nyilatkozta az igazgató.

1078_2.jpg

A rendezvényt hivatalosan dr. Pásztor Bálint, a városi képviselő-testület elnöke nyitotta meg. Beszédében kiemelte, hogy a palicsi sétányt hamarosan teljes egészében díszkő fogja borítani, az Akvapark is nemsokára átadásra kerül, és belátható időn belül a palicsi Víztorony felújításának munkálatai is megkezdődnek. Mindezzel Palics idegenforgalmi kínálatát bővítik. A bővítés mellett azonban a képviselő-testület elnöke szerint ugyanilyen fontos palicsi értékeink ápolása is. Ez utóbbihoz tartoznak a Zenepavilonban rendezett koncertek is.

– A rendezvénysorozattal egy több mint száztíz éves hagyományt élesztettünk újra. Hagyomány újratöltve – ahogy ma mondanánk. Száztíz évvel ezelőtt az akkori városvezetés ugyanis úgy gondolta, hogy jó ötlet az, ha a Zenepavilonban zenészek szórakoztatják az idelátogatókat, a palicsiakat, a szabadkaiakat. Ezt a hagyományt élesztettük újra – mondta beszédében dr. Pásztor Bálint.

A beszéd után a Cimbali Band adott koncertet, amely a Kárpát-medencei Kultúrpajta és Tündérkert Hálózat támogatásával valósult meg. Legközelebb, július 22-én 18 órakor a Piazza Italia Olasz Kulturális Központ tagjai lépnek fel a Zenepavilonban.

Nyitókép: Elsőnek a magyarországi Cimbali Band adott koncertet (Fotó: Patyi Szilárd)

Forrás: Magyar Szó Online

Rólunk

A Palicsi Park Kft. egyidőben partnere és szolgáltatója is a főtervben előlátott projektekbe történő befektetésekben érdekelt befektetőknek.

Fektessen be stílusosan

A város tulajdonát képező, infrastruktúrálisan felszerelt helyszínek állnak a befektetők rendelkezésére a biztos és hatékony befektetéshez!

A Közgyűlés tagjai

A Park Palics Kft közgyűlésének tagjai

Nyilvános pályázatok és hírdetések

Korlátolt felelősségű társaság a palicsi turisztikai terület fejlesztésének irányításáért

Fényképgaléria

Fenntartható fejlődés elvei mentén magas kategóriájú turisztikai célállomás kiépítése

Palics Park Kft

A palicsi turisztikai terület kezelője

Legutóbbi fényképek

A palicsi tó Vajdaság gyöngyszeme