A szerb államfő, miután részt vett a VKT díszülésén, megtekintette a palicsi Aquaparkot. A létesítmény építése befejeződött, és várhatóan rövid időn belül látogatókat is tud fogadni.
Augusztus végén befejeződött a palicsi Aquapark kiépítése. A munkálatok adó nélkül 15 millió euróba kerültek. A tervek szerint az üdülőhelyet napokon belül birtokukba vehetik a látogatók.
Aleksandar Vučić szerb államfőnek Dencs Valéria, a Palics Park Kft. igazgatója mutatta be a létesítményt.
Dencs Valéria, igazgató, Palics Park Kft.: „Bemutattam a wellness pihenőrészleget a szaunákkal, a medencéket, a kültéri egységeket. Az épületet hétfőn fogjuk átadni az üzemeltetőnek. Az üzemeltető ezt követően beindítja az Aquaparkot. Reményeink szerint mihamarabb, amikor meglesznek rá a feltételek.”
A palicsi Aquapark még vonzóbbá teheti Szabadkát, a turisztikai szempontokat figyelembe véve pedig még konkurensebbé teszi ezt a környéket Közép-Európában - mondta Aleksandar Vučić.
Aleksandar Vučić, államfő, Szerbia: „Elégedett vagyok, mert növelni szerettük volna Szerbia idegenforgalmi kínálatát. Szabadkát és Szerbiát vonzóbbá szerettük volna tenni a többi szerbiai polgár számára, de a Magyarországról érkezők számára is. Mindenkinek, aki jó szolgáltatást és szórakozást szeretne. Itt vannak ezek a csúszdák, illetve ha az egészségével törődik, akkor itt vannak a szaunák, a törökfürdő, a sószobák és más csoda dolgok.”
A szerb államfő megköszönte Pásztor Istvánnak a belefektetett energiát és a tevékenységét, amivel hozzájárult a park kiépítéséhez, illetve Dencs Valériának is, aki elmondása szerint sokat harcolt, hogy haladjon az építkezés.
Извор: Pannon RTV