Rólunk írták
Mikulásfutás Palicson
2024.12.02.

December 1-jén, vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel rendezték meg a 25. Mikulásfutást a palicsi Nagyparkban. A napsütéses, de hideg idő ellenére több ezren döntöttek úgy, hogy részt vesznek a jótékonysági eseményen, amelyen a futás után mindenki érmet, zsíros kenyeret és meleg teát, illetve forralt bort kapott. A résztvevők mikulássapkát vagy mikulásjelmezt viseltek, és így tették meg a kijelölt távot.

1165_1.jpg

 

A verseny rajtja a Vigadó előtt volt, és a resztvevőknek 1500 méter hosszú körpályát kellett teljesíteniük. A korábbi évekhez hasonlóan most sem volt korhatár, a részvétel feltétele csak a mikulásjelmez – vagy legalább a piros sapka viselése volt.

Újdonság is volt az idei eseményen, ugyanis a Szabadkai Egészségház és a Mentőszolgálat közreműködésével lehetőség nyílt elsajátítani az újraélesztés alapjait műhelymunka keretén belül. A rendezvény teljes ideje alatt a legkisebbeket animátorok szórakoztatták.

Amint az előző években, az idén is a sporteseményen részt vettek a szabadkai Vöröskereszt önkéntesei, akik segítettek a szervezésben. A szervezet idén is megszervezte a Legyél te is Mikulás jótékonysági akciót, és a Vigadó teraszán felállítottak egy standot, ahol 10 és 13 óra között várták a felajánlásokat az adakozóktól. Az akcióban összegyűlt adományokat a népkonyhát felhasználó, több mint háromszáz, 14 év alatti gyermek között osztják majd szét.

Továbbá, a jótékonysági Mikulásfutáson 3 kerékpár is gazdára talált tombola keretében.

A rendezvény a Park Palics Kft, a Szerbiai Ultramaraton Egyesület és a szabadkai Vöröskereszt együttműködésével valósult meg.

Forrás: Vajdaság ma

Rólunk

A Palicsi Park Kft. egyidőben partnere és szolgáltatója is a főtervben előlátott projektekbe történő befektetésekben érdekelt befektetőknek.

Fektessen be stílusosan

A város tulajdonát képező, infrastruktúrálisan felszerelt helyszínek állnak a befektetők rendelkezésére a biztos és hatékony befektetéshez!

A Közgyűlés tagjai

A Park Palics Kft közgyűlésének tagjai

Nyilvános pályázatok és hírdetések

Korlátolt felelősségű társaság a palicsi turisztikai terület fejlesztésének irányításáért

Fényképgaléria

Fenntartható fejlődés elvei mentén magas kategóriájú turisztikai célállomás kiépítése

Palics Park Kft

A palicsi turisztikai terület kezelője

Legutóbbi fényképek

A palicsi tó Vajdaság gyöngyszeme