Hírek
Majális Palicson április 29-étől május 2-áig
2017.04.25.

Palicson idén 34. alkalommal rendezik meg a majálist, amely szombaton, április 29-én kezdődik és keddig, május 2-áig tart. Ebben a pár napban több tízezer látogatót várnak, akik az ünnepeket tradicionális vásári hangulatban kívánják eltölteni Palicson.

Ebben az időszakban a Hegedűs József, a Szpliti fasor és a Penavin Olga utcák le lesznek zárva, csak a Palics Park által kiadott áthaladási engedélyel lehet majd közlekedni a járműveknek.

A látogatók rendelkezésére ál majd a President hotel mögötti parkoló, a volt autós kemping a Férfi strandnál, valamint a Rét utcában lévő parkoló. A napi parkolójegy ára 50 dinár lesz.

510_1.jpg

A négy napos rendezvény ideje alatt a mentő és tűzoltó szolgálat a Kisvendéglőnél lévő parkolóban lesznek megtalálhatóak.

Minden információt a programról, illetve a majális alatti rendezvényekről a látogatók és turisták a Turisztikai információs központban (valamikori villamos állomás a President hotelnél) és a Vigadó teraszán lévő infopontnál kaphatnak.

A Turisztikai információs központ május elsején és másodikán 10 és 18 óra között dolgozik majd, illetve a Vigadó teraszán lévő infopontnál május elsején és másodikán 10 és 19 óra között kaphatnak információkat.

A rendezvény programját ezen a érhetik el: PROGRAM.

Mivel idén 555-ik éve, hogy Palicsot írásos dokumentomokban említik, folyamatban van a Palics 555 nevű kampány, mely keretein belül promóciós anyagok lesznek osztva. Illetve akik Palicson készült fényképeiket a #555Palic mottóval osztják meg nyereményekre is szert tehetnek.

510_2.jpg

510_3.jpg

Rólunk

A Palicsi Park Kft. egyidőben partnere és szolgáltatója is a főtervben előlátott projektekbe történő befektetésekben érdekelt befektetőknek.

Fektessen be stílusosan

A város tulajdonát képező, infrastruktúrálisan felszerelt helyszínek állnak a befektetők rendelkezésére a biztos és hatékony befektetéshez!

A Közgyűlés tagjai

A Park Palics Kft közgyűlésének tagjai

Nyilvános pályázatok és hírdetések

Korlátolt felelősségű társaság a palicsi turisztikai terület fejlesztésének irányításáért

Fényképgaléria

Fenntartható fejlődés elvei mentén magas kategóriájú turisztikai célállomás kiépítése

Palics Park Kft

A palicsi turisztikai terület kezelője

Legutóbbi fényképek

A palicsi tó Vajdaság gyöngyszeme