Miniszterelnök-helyettes és a kereskedelmi, idegenforgalmi és távközélsi miniszter Rasim Ljajić nyitotta meg a Bormaratont Palicson, amikor is közölte, hogy ennek a rendezvénynek lehetősege van a jövőben, hogy Szerbia leglátogatottabb rendezvényei egyike legyen.
„Ennek a rendezvénynek az egyik érdekessége, hogy első alkalommal kerül megrendezésre, tekintettel arra, hogy Szerbiában 9 bejegyzett borút és 8 boroázis. Biztos vagyok benne, hogy ennek a rendezvénynek megvan a lehetősége, hogy a 7-8 leglátogatottabb és legnépesebb szerbiai rendezvény között legyen “ – jelentette ki Rasim Ljajić Palicson.
„Ma megtörjük a jeget, átvettük más országok tapasztalatát, melyeknek sokkal nagyobb tradíciója van az ilyen maratonok rendezésében, gondolok most mindenek előtt a Bordeaux-i Bormaratonra.“ – tette hozzá a miniszter és bizonyosságát fejezte ki arról, hogy jövőre még látogatottabb lesz a fesztivál.
Ljajić szerint ez az egyik legjobb módja Palics és Szabadka brendjének, mint idegenforgalmi célállomás kialakításához, de egyúttal Szerbiáé is, mint fontos célállomása az ilyen fajta turizmusnak.
A Bormaratonon több mint 300 versenyző volt a Borfutamon, illetve a 21,1 km-es félmaraton versenyen, továbbá 600 versenyző a 6km-es Élvezet futamon. Sok versenyző jelmezben futott, ami még atraktívabbá tette ezt a rendezvényt.
Évek óta a világon számos borrégióban rendeznek meg borfutamokat, amelyek nagyon népszerüek és sok embert vonzanak. Külön jellegzetessége ezeknek a versenyeknek az, hogy több megálló ponton a víz, gyümölcs, étel mellett a résztvevők megkóstolhatják annak a borásznak a borait is amelyen épp áthalad a versenypálya.
Nézzék meg a képeket a Galériában.