Fiatalok, idősebbek, szólisták, együttesek, népszerű és kevésbé ismert együttesek, zenei együttesek, művészek, amatőrök… Itt a lehetőség, hogy bemutassák tehetségüket a Palicsra látogatóknak.
Miről is van szó valójában?
A palicsi zenepavilon több mint 100 éves és azért épült meg hogy szebbnél szebb nyári koncertek helyszíne legyen. Szabadka Városi Tanácsa Szabadka város 13 tagú zenekarát szerződtette, 100 évvel ezelőtt, hogy június, július és augusztus folyamán zenével szórakoztassa az idelátogatókat.
Tavaly egy csodálatos projektbe kezdtünk, amely elnyerte a közönség tetszését. Igyekeztünk az eddigiekhez hasonlóan kellemes hangulatot teremteni a turistáknak és az idelátogatóknak a palicsi tartózkodásuk alatt, ezért a tavalyi évben felújítottuk ezt a régi, szép hagyományt, és minden szombaton különleges zene várta az idelátogatókat egy különleges helyszínen, a nagy parkban. Szeretnénk, ha ezek a koncertek az előttünk álló nyári szezonban is folytatódnának és a csodaszép dallamok felejthetetlenné tennék a Palicsra látogatók számára az ittartózkodásukat.
Itt a lehetőség mindenki számára, hogy bemutatkozzon és fellépjen a zenepavilonban.
A jelentkezéseket 2022. május 27-ig ( péntek) várjuk 15 óráig. Az érdeklődők e-mailben küldjék el az információt az együttes nevéről, előadásának rövid leírásával (műfaj, hány tagból áll, hány vokalista, hangszer stb.), az eddigi fellépések hanganyagát, valamint elérhetőségeiket (név, telefonszám és e-mail).
Nyitottak vagyunk más művészeti csoportokkal való együttműködésre is. Jelentkezzenek bátran, mutassák be munkáikat és minden bizonnyal kialakítunk valamilyen együttműködést.
Érdeklődéssel várjuk jelentkezésüket, a további részleteket pedig megbeszéljük személyesen.
Minden további információt az radmila.sakic@park-palic.rs e-mail címen vagy a 065/960 27 92 telefonszámon kaphatnak.